Szemere Pál obeliszkje a péceli temető nevezetessége

2005. május 5. 12:03 Lukácsi Attila

A főváros környéki síremlékeket bemutató sorozatunk ezúttal a XIX. század eleji nyelvújító mozgalom jelentős személyisége, Szemere Pál síremlékéhez a péceli református temetőbe látogatott.

Pécel számtalan híres embernek jelentette otthonát a múltban, elég csak a Ráday-családra gondolni, akiknek pompás - az előző rendszerben kórházként "hasznosított" - kastélya a település emblematikus nevezetessége.

Szemere Pál (1785-1861) Kazinczy és Kölcsey barátjaként kapcsolódott be a nyelvújítási mozgalomba, számos egykori szóalkotása még ma is él. Ügyvédi oklevelét 1808-ban megszerezve végzettségét nem kamatoztatta: előbb péceli birtokán gazdálkodott, majd bekapcsolódott a nyelvújító mozgalomba. A régi nyelvállapotot fenntartani akaró ortológusok nyelvújítók "Mondolat" című gúnyolódó cikkére válaszul Kölcsey Ferenccel megírták a "Felelet a Mondolatra néhai Bohógyi Gedeon úrnak" című híressé vált röpiratot. Ebben a nyelvújítás szükségességét és elkerülhetetlenségét hangoztatták.

Pest a napóleoni háborúk végén 1815-ben jelentős szellemi központtá vált, itt kezdett összpontosulni a magyar irodalmi és tudományos élet. Folyóirat-alapításra többen is gondoltak, de anyagi támogatás hiányában ezek eleinte nem valósultak meg. Szemere Pál 1817-ben részt vett a Tudományos Gyűjtemény alapításában, melynek gondolata egy Kazinczy tiszteletére adott vacsorán merült fel először. Az ötletadó Fejér György, a pesti egyetem dogmatikai professzora volt. Kiadója Trattner János Tamás nyomtatott ismertetést küldött szét az íróknak és újdonságnak számított sajtótörténeti szempontból az a felajánlása, hogy nemcsak a szerkesztőknek, hanem az íróknak is tiszteletdíjat ígért. A lapban számos cikk foglalkozott a nyugati polgári társadalmak vívmányaival, a legszegényebb néprétegek kulturális felemelésének igényével. A nemzeti irodalmat az osztályok megbékélésének eszközeként tárgyalták.

A Tudományos Gyűjtemény 1821-től Szép Literatúrai Ajándék címmel szépirodalmi melléklapot is kiadott, ezt Szemere Pál szerkesztette. Szemere a lapot a nemzeti romantika orgánumává tette, itt jelent meg a fiatal Vörösmarty első verse nyomtatásban. Eközben 1818-ban lefordította Körner Zrínyijét, amely az első magyar jambusokban írt színműnek számít, 1818-29 között Pest vármegye egyik aljegyzői tisztségét is ellátta. Horvát Istvánnal, és Vitkovics Mihállyal alkották az ún. Pesti triászt.

A Tudományos Gyűjtemény szerkesztését 1828-ban Vörösmarty Mihály vette át, 1832-ig. Ezután a lap népszerűsége rohamosan csökkenni kezdett, majd 1841-re meg is szűnt. Szemere jóval hamarabb megvált a Tudományos Gyűjteménytől: Kölcseyvel már 1823-tól tervezték egy új lap indítását, de ennek első száma csak 1826-ban jelent meg. Ez volt az Élet és Literatúra, első esztétikai és kritikai folyóiratunk. Szemerének sikerült a romantika hazai elméletíróit (Toldy Ferenc, Stettner György, Vörösmarty Mihály, stb.) az Élet és Literatúrához csábítania, de a széles körű népszerűség elkerülte a folyóiratot, hisz csak az európai műveltséggel rendelkező irodalomtörténészekre, esztétákra, vagy írókra volt hatással. Ráadásul Szemere szerkesztői gyakorlata is ludas volt a sikertelenségben: az egyes közlemények például címek hiányában gyakran összeolvadtak. A második példány már csak 500 példányban jelent meg, a harmadik kötetnek pedig már a címe is más volt (Muzárion). Még megjelent ezek után is egy-két rész, de jórészt utánközlésekből álltak.

Ezután Szemere éles vitába keveredett Bajza Józseffel. Bajza Aurorájára válaszként újra lapalapításon gondolkodott, de a vitában alulmaradt.

Az 1848-as forradalom után már csak esztétikai kérdésekkel foglalkozott. 1861-ben halt meg, levelezését 36 kötetben a Ráday könyvtár Szemere-tár elnevezésű gyűjteménye őrzi.

Sírja a református temetőben könnyen fellelhető, az obeliszk az 1848-as emlékoszlop mellett található közvetlenül. Érdemes még megemlíteni, hogy Szemere Pál sírján kívül ebben a sírkertben lelhető fel két híres főúri temetkezőhely: a Ráday- és a Fáy-család kriptája, akik egykoron a település birtokosai voltak.